2010. szeptember 11., szombat

Solberg villantása - Japán ralli, második nap

A rali-világbajnokság (WRC) mezőnye a hétvégén egy tengerentúli helyszínre látogat el, egészen pontosan Japánba, ahol már egy jó ideje nem volt verseny szervezve. A második napon Petter Solberg zárt az élen, sovány vezetéssel.


Japánba egy év kihagyás után tért vissza a világbajnokság mezőnye. Sokaknak kellemes emléke van erről a helyszínről, főképpen Mikko Hirvonen-nek, aki két alkalommal is győzedelmeskedni tudott az ázsiai kontinensen.

A pénteki napon Petter Solberg állt az élre, s már az első három-négy szakasz után látszott, hogy idén nagyon erős lesz a Japán rallin. 9,4 másodperccel zárt az első helyen a mostanság nem túl szerencsés Hirvonen előtt, akinek ismét kezd megjönni a bizalma, miután se hazája ralliját, se a németeknél szervezett fordulón nem tudott célba érni.

Azonban a gyári Ford csapat most sem úszta meg azt, hogy mind a három pilótájuk célba érjen; ezúttal Khalid Al-Qassimi volt a "szerencsés" kiválasztott, aki így tehát már az első napon fel kényszerült adni a rallit. Ogier harmadik, Latvala negyedik, Sordo ötödik, míg a többszörös bajnok Loeb "csak" a hatodik helyen végzett. Kimi Raikkönen, a 2007-es Formula 1-es bajnok pedig a 10. helyen állt.

Szombaton 8 szakasz várt a résztvevőkre, azonban mint tudjuk, ez a nap szokott lenni a kritikus egy WRC-s versenyző esetében. Nagy meglepetések nem születtek, Solberg 4 szakaszt is nyert. Sokáig úgy tűnt, hogy Latvala meg tudja ő szorongatni (ezt jelezte a szakaszgyőzelme is), mivel át is vette a vezetést egy időre az összesített táblázatban. Azonban a Fordot megint nem kerülte el a szerencse: Latvala-nak hamar fel kellett hagynia azzal, hogy megtartsa Solberg előtt a vezetést, köszönhetően a törött kardántengelyének. Így a norvég a 16. szakaszon vissza is vette a vezető helyet a rallin.

Mögötte a sorrend szinte változatlan maradt; Hirvonen második, Ogier harmadik, azonban Sordo feljött a negyedik helyre Latvala műszaki problémája miatt. A finn így Citroen-szendvicsbe került, mert mögötte a hatodik helyen Loeb áll, míg Hening Solberg a hetedik a Stobart-Ford-dal. Említésre méltó viszont Raikkönen felkúszása a nyolcadik helyre a tizedikről. Viszont túl sok esélye már nincs újabb helyezés javításra, mivel Hening Solberg és Raikkönen között 5 perc a különbség, így ha csak nem történik valami a norvéggal, no meg Kimivel, a finn 8. helye biztosnak mondható.

Vasárnap folytatódik a ralli, ahol ismételten 8 szakasz vár a versenyzőkre. Izgalmasnak ígérkezik, hiszen nem nagy a különbség a norvég és a finn között az élen (mindössze 3,7 másodperc!), s Hirvonen nagyon szeretné megszerezni a harmadik japán győzelmét, így Solbergnek fel kell kötnie azt a bizonyost, hogyha nyernie szeretne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése