2010. augusztus 18., szerda

WTCC 2010 Brno - Élménybeszámoló, összefoglaló


Volt szerencsém a helyszínen végignézni a Brno-i hétvégét, így a mindenki által TV-ben látott dolgok mellett személyes benyomásaimat is le tudom írni – íme!



A pénteki napon nem sok érdekesség volt, a legtöbb kategóriának ekkor mentek az edzései és kvalifikációi. Ellenben ott volt a EuroCup, ahol a Zengő csapat ismét 4 pilótával indult, s a kék Leon-nal Wéber Gábor meg is szerezte a pole-t alig 3 századdal a második helyezett előtt.

Szombat, első szabadedzés. Tudta mindenki, hogy ez csak egy szabadedzés, ahol mindenki próbálgat mindent, így az idők nem mérvadóak annyira, mint a kvalifikáción. Michelisz Norbi az FP1-et a 7. helyen zárta, valamivel több, mint 7 tized másodperces hátránnyal az első helyezett Alain Menu-höz képest. Jó kezdet, fontos ez csapat és pilóta számára is. Azonban a második szabadedzésen a csapat állított mindent a kocsin, aminek sajnos az lett az eredménye, hogy nem jobb lett az autó, hanem még 4 tizedet lassult Norbi. Az edzés befejeztével mindent teljesen más irányba állítottak át – ekkor csak remélhettük, hogy minden jó lesz, ugyanis egy 11-12. hely tűnt sajnos reálisnak. Szerencsére végül nem így lett! 

A magyar legénység

Mielőtt kitérnék a kvalis történésekre, előtte teszek említést a EuroCup első futamáról is. Ugyebár volt magyar érdekeltség szerencsére itt is, így volt kinek szorítania a nézőknek. Wéber indult a pole-ból, bízott benne mindenki, hogy meg is tartja majd a rajt után. Némiképp sikerült is, egy picikét talán rosszabbul rajtolt a kelleténél, így az első kanyarban egy helyezést vesztett, amit viszont nagyon gyorsan vissza is vett, majd jött a komplett mezőny alázása – 11 mp-et verve a második helyezett csapattársára, Da Costa-ra. Zengő Motorsport tehát 1-2, Larini 6., míg Birizdó Imre 9. lett. A lelátókon minden magyar nagyon örült, hogy magyar áll a dobogó legfelső fokán, a dobogó előtt Wéber pedig pezsgővel jutalmazta azon magyar szurkolókat, akiket beengedtek odáig. Mindenki bízott abban, hogy 1 óra múlva megint lehet ünnepelni.


EuroCup rajt, első futam - biztos kezdet, gyönyörű győzelem

Szombat, délután 3 óra, Q1. Mint ahogy már említettem, reálisnak egy 11. hely környéke tűnt most, ebbe már is híján kezdett a csapat is beletörődni, amikor jött az első csoda: Norbi 9.! Mindezt úgy, hogy kiejtve a háromszoros világbajnok Andy Priaulx-t, a szintén Seat-os Tiago Monteiro-t, valamint a hozzá hasonlóan újonc Fredy Barth-ot. Zengőék boxából csak a nagy üdvrivalgást lehetett hallani – mindenki örült természetesen ennek. Pár perccel később jött az újabb csoda; Norbi futott még egy gyors kört, ami 2 tizeddel jobb volt a Q1-es idejénél, és a 6. helyet jelentette ez a számára. Mögüle másnap Coronel és Yvan Müller indulhatott, előle pedig Alain Menu és Augusto Farfus. Az időmérő után nagyon boldogak voltak a csapattagok és szurkolók egyaránt, nem csoda, hiszen kvali előtti szabadedzések alapján nem ez volt teljesen várható – de szerencsére Norbi megint bizonyított, hogy nem véletlenül van itt.


A tavalyi brit túraautó bajnok, Colin Turkington is indult Brno-ban

Pénteken és szombaton is eléggé rossz idő volt kint Brno-ba, bár olyan dél körül kisütött a nap szombaton, úgyhogy valamelyest melegedett a levegő. Másnap reggel viszont, amikor felkeltem, reggel 7 óra, tiszta az ég, sehol egy felhő, verőfényes napsütés – tökéletes alkalom az első dobogós helyezés megszerzésére Norbinak, mondhatni hazai közönség előtt. A vasárnapi warm-up-re a kék TDI új váltóval gurult ki, így ekkor a legfontosabb feladat a váltó bekoptatása volt. 9. hely, 1,1 mp-re lemaradva Priaulx-tól, nem a legbiztatóbb, de ez megint egy olyan esemény, amire nem szabad támaszkodni – ez azon is jól meglátszott, hogy Tarquini csak a 13. helyet szerezte meg a bemelegítésen.


Norbi és Menu, éppen bevetés előtt

Bő 2 órával a WU után jöhetett a várva várt EuroCup-os második futam. Első 10-be volt mind a 4 Zengő Motorsport-os Leon, így reális tűnt ismét az, hogy a dobogóra ketten is felálljanak a pilóták közül. Wéber Gabi át tudta vinni az előző napi lendületét is vasárnapra, ami az előzéseiből meg is látszott. Rövid idő alatt ott találta magát a 3. helyért folytatott harcban, majd az egyik hátsó kanyarnál történt lökés következtében Wéber úgy el tudott fordulni mindenki mellett, hogy már a 3. helyen állt. Üdvrivalgás az egész szektorba a célegyenesénél, jönnek Gabiék egymás mellett szorosan a kanyarba, majd egyszer csak kék füstöt látott a nagyérdemű, valamint Wéber lecsúszik az ívről. Mindenki elkönyvelte először magába, hogy a nagy dulakodásba meglökték, s emiatt csúszott le, majd mindjárt utoléri megint őket – azonban a célegyenesben a 300 lóerős Leon nagyon lassan jött. A történet vége sajnos pont az lett, amiről álmodni sem mertünk – Wéber kiállni kényszerült! Nem érette senki először, hogy mi történt, majd a kivetítőn megismételték az esetet: a kék Leon-nak nekimentek, méghozzá nem is kicsit, aminek az eredménye egy törött futómű lett. Füstbe ment terv – Larini a 6. lett, Birizdó Imi 10., Da Costa is kiesett. Bízott mindenki abban, hogy ettől rosszabb már nem történhet Zengőékkel a mai napon.



Minden oké - mutatta az első futam előtt Wéber Gabi; és tényleg minden oké volt!

Vasárnap, 12:05. A kék olajkályha kigurul a pályára, közben a szerelők kitolták a gumis kocsit szerszámokkal és mindennel együtt. A csapattulajdonos, Zengő Zoltán csakúgy, mint a EuroCup futam előtt, most is lejött a rajtrácsra a pilótáihoz – emellett viszont a közönséget is biztatta a szurkolásra, amire a szurkolók természetesen nagy üdvrivalgással feleltek. Kis idő elteltével megkezdődött a felvezető kör a repülőrajthoz. Nem sikerült teljesen tökéletesre, Yvan Müller máris ott volt Norbi hátsó lökhárítóján, azonban Michelisz nagyon jól zárta a 2008-as bajnok előtt az íveket, így nem tudott bebújni mellé. 2. körbe bejött a Safety Car a Priaulx-Coronel-Gené-Poulsen-Barth ötös balesete miatt, amely miatt Coronel és Gené kiállni kényszerült. Az SC fázis után Norbi keményen elkezdte támadni a tavalyi brit túraautó bajnok Colin Turkington-t, aki úgy meglepődött, hogy azt se tudta hirtelen, merről zárja az ívet. Yvan Müller úgy látszott, biztonságos távolságban van Norbihoz képest – legalábbis reméltük egy percig, amikor is…csatt! Yvan Müller az első kanyarban kívülről próbálkozott elmenni Norbi és Turkington mellett – Norbi úgy meglepődött, hogy próbált befele húzni, csak éppen ott volt a BMW-s versenyző, akinek emiatt picit megcsúszott a kocsija, Müller pedig baloldalról pofozta meg Micheliszt, majd Turkington első lökőjét is picikét megharapta. Norbi szinte mondhatni egyenesen kiállt a sóderágyba, mivel a komplett futó – és kormánymű kiszakadt a helyéről- Turkington folytatta a verseny, Müller bement a boxba – mondanom se kell, a francia milyen kifütyülést kapott. A futam végül Rob Huff nyerte Gabriele Tarquini és Alain Menu előtt.

POS NO CL DRIVER NAT CAR TIME LAPS GAP
KPH
1 7   Robert HUFF GBR Chevrolet Cruze 28:46.901 12   135.16
2 1   Gabriele TARQUINI ITA SEAT Leon TDI 28:47.697 12 0.796 135.09
3 8   Alain MENU SUI Chevrolet Cruze 28:48.937 12 2.036 135.00
4 10   Augusto FARFUS BRA BMW 320si 28:49.246 12 2.345 134.97
5 11   Andy PRIAULX GBR BMW 320si 28:59.775 12 12.874 134.16
6 29   Colin TURKINGTON GBR BMW 320si 29:00.103 12 13.202 134.13
7 17   Michel NYKJAER DEN SEAT Leon TDI 29:01.157 12 14.256 134.05
8 24 I Kristian POULSEN DEN BMW 320si 29:02.581 12 15.680 133.94
9 3   Tiago MONTEIRO POR SEAT Leon TDI 29:03.425 12 16.524 133.88
10 26 I Stefano D'ASTE ITA BMW 320si 29:05.681 12 18.780 133.70
11 25 I Sergio HERNANDEZ ESP BMW 320si 29:07.806 12 20.905 133.54
12 18   Fredy BARTH SUI SEAT Leon TDI 29:08.264 12 21.363 133.50
13 15 I Franz ENGSTLER GER BMW 320si 29:09.385 12 22.484 133.42
14 21 I Mehdi BENNANI MAR BMW 320si 29:11.151 12 24.250 133.28
15 19 I Harry VAULKHARD GBR Chevrolet Lacetti 29:13.455 12 26.554 133.11
16 16 I Andrei ROMANOV RUS BMW 320si 29:25.923 12 39.022 132.17
17 20 I Darryl O'YOUNG HKG Chevrolet Lacetti 29:32.368 12 45.467 131.69
18 33 I Fabio FABIANI ITA BMW 320si 30:11.773 12 1:24.872 128.82
      Not Classified            
  6   Yvan MULLER FRA Chevrolet Cruze 30:13.718 6 N.C.F. 64.34
  5   Norbert MICHELISZ HUN SEAT Leon TDI 8:50.443 3 D.N.F. 110.00
  4   Jordi GENE ESP SEAT Leon TDI   0 D.N.F. N/A
  2   Tom CORONEL NED SEAT Leon TDI   0 D.N.F. N/A
      Fastest Laps            
  10   Augusto FARFUS   BMW 320si 2:12.167 4 91.44mph 147.16
  24 I Kristian POULSEN   BMW 320si 2:13.197 5 90.73mph 146.03

A megszokottakkal ellentétben mindössze 1 óra volt a két futam között, ráadásul a csapat későn is kapta meg az összetört autót, így nagyon kevés idő volt megjavítani azt. 3 perc alatt kicserélték a törött futóművet, majd Norbi indulhatott. De valami még mindig nem volt jó, mert zakatolt nagyon. Lelátóról csak annyit lehetett látni, hogy megáll a TDI, gyorsan visszatolják, s megint szerelik – mint utóbb kiderült, a féltengely se volt százas, így ezt is gyorsan ki kellett cserélni, ha rajthoz akartak állni a futamon. Végül ez sikerült, Norbi a 20. helyről várhatta a rajtot. Egy igen jó álló rajtot vett, aminek az volt az eredménye, hogy 3-4 pozíciót javított, majd jött Bennani, aki kirakta Norbit a sóderágyba, s kezdhette elölről az egészet. Látszott, hogy nem százas az autó, nagyon nehezen lehetett vele közlekedni a pályán. A BMW-k az elején viszont zseniálisat rajtoltak – Priaulx az első helyre lőtt ki, míg Turkington a második helyre. Az utolsó körben jött a Seatosok drámája – Tarquini autójának a motorja a dobogóról lehelt ki a lelkét, így ismét Alain Menu lett a harmadik.

POS NO CL DRIVER NAT CAR TIME LAPS GAP KPH
1 11   Andy PRIAULX GBR BMW 320si 22:22.054 10   144.93
2 29   Colin TURKINGTON GBR BMW 320si 22:24.308 10 2.254 144.69
3 8   Alain MENU SUI Chevrolet Cruze 22:25.407 10 3.353 144.57
4 7   Robert HUFF GBR Chevrolet Cruze 22:27.401 10 5.347 144.35
5 10   Augusto FARFUS BRA BMW 320si 22:27.778 10 5.724 144.31
6 3   Tiago MONTEIRO POR SEAT Leon TDI 22:29.555 10 7.501 144.12
7 20 I Darryl O'YOUNG HKG Chevrolet Lacetti 22:32.266 10 10.212 143.83
8 18   Fredy BARTH SUI SEAT Leon TDI 22:33.752 10 11.698 143.68
9 26 I Stefano D'ASTE ITA BMW 320si 22:34.635 10 12.581 143.58
10 2   Tom CORONEL NED SEAT Leon TDI 22:38.638 10 16.584 143.16
11 25 I Sergio HERNANDEZ ESP BMW 320si 22:41.287 10 19.233 142.88
12 6   Yvan MULLER FRA Chevrolet Cruze 22:42.070 10 20.016 142.80
13 4   Jordi GENE ESP SEAT Leon TDI 22:42.609 10 20.555 142.74
14 5   Norbert MICHELISZ HUN SEAT Leon TDI 22:42.891 10 20.837 142.71
15 19 I Harry VAULKHARD GBR Chevrolet Lacetti 22:45.894 10 23.840 142.40
16 21 I Mehdi BENNANI MAR BMW 320si 23:14.123 10 52.069 139.52
17 16 I Andrei ROMANOV RUS BMW 320si 23:14.363 10 52.309 139.49
18 1   Gabriele TARQUINI ITA SEAT Leon TDI 17:57.111 8 2 LAPS 144.46
19 24 I Kristian POULSEN DEN BMW 320si 18:12.927 8 2 LAPS 142.37
20 33 I Fabio FABIANI ITA BMW 320si 19:22.898 8 2 LAPS 133.80
      Not Classified            
  15 I Franz ENGSTLER GER BMW 320si 9:09.638 4 D.N.F. 141.55
  17   Michel NYKJAER DEN SEAT Leon TDI   0 D.N.F. N/A
      Fastest Laps            
  1   Gabriele TARQUINI   SEAT Leon TDI 2:12.737 2 91.05mph 146.53
  20 I Darryl O'YOUNG   Chevrolet Lacetti 2:13.434 2 90.57mph 145.77

Sajnos nem úgy alakultak a dolgok vasárnap a magyar csapat számára, ahogy ők azt eltervezték. Az egészet még frusztrálóbbá teszi az, hogy Norbi az említett incidens miatt még 10 rajthelyes büntetést is fog kapni a soron következő német futamon Oschersleben-be.

Nagyon jó volt látni viszont őket, hogy nem adják fel, tovább küzdenek óriási nagy elszántsággal és hévvel. Reméljük, végre összejön egy tökéletes hétvége a számukra ennyi rossz futam után.

Hajrá Norbi, hajrá Zengő Motorsport! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése